A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
Ez azonban lehetetlen volt, ugyanis az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein:

“Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Második osztályos tanítója ezt írta:  ”Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.

Harmadik osztályos tanítója ezt írta: “Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: “Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.”

Ezeket olvasva, Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.

Mrs. Thompson a gyerekek előtt előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfűmöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: “Milyen szép karkötő!”, és látták ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfűmből. 

Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa:

“Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.”

Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek.

Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.

Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.

Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől.

Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.

Még négy év telt el és újra levél érkezett Teddytől.

Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt.
Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.

Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal és nősülni készül.

Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfűmöt cseppentette magára, amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta:

“Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”

Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta:

“Teddy, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”

Nők és férfiak – uborka effektus

A Nők és férfiak fejezet újabb alpontjához érkeztünk. Ezúttal azt vizsgáljuk meg tüzetessebn, hogy miért is jobb egy uborka, mint egy pasi.  Méghozzá nem is akárhogyan, hanem 30 (harminc) pontban

A szabály ezúttal is ugyanaz: sértődés ne essék!

Szóval, miért jobb egy uborka, mint egy pasi?

1. Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hosszabb…

2. Egy uborka legalább 2 hétig kemény.

3. Egy uborka nem magyarázza meg neked, hogy a méret nem számít.

4. Egy uborka nem jön túlzottan izgalomba.5. Egy uborkát könnyű felszedni.6. Egy uborkát az ABC-ben megfoghatsz, hogy tudd milyen kemény amit hazaviszel.7. Egy uborka minden reggel békén hagy.8. Egy uborkával elmehetsz moziba úgy hogy a filmet is látod.

9. Az autós moziban maradhatsz az első ülésen, mert az uborka megvárja amíg hazaérsz. 10. Egy uborka nem kérdezi hogy: ugye én vagyok az első?

11. Egy uborka nem modja el a többinek, hogy már nem vagy szűz.

12. Egy uborkának nem kell többször eljátszani, hogy szűz vagy.

13. Egy uborka nem szól bele az öltözködésedbe.

14. Annyi uborkát tarthatsz amennyit csak akarsz.

15. Egy uborkát akkor kell csak megenni, ha te is kívánod.

16. Egy uborka nem lesz féltékeny a nőgyógyászra vagy a fodrászra.

17. Egy uborka sohasem fog jelenetet csinálni, ha más uborkák is vannak a hűtőszekrényben.

18. Akármilyen idős is vagy, mindig kaphatsz egy friss uborkát.

19. Egy uborkát nem érdekli, hogy a hónap hányadik napja van.

20. Egy uborka nem alszik el rajtad horkolva.

21. Egy uborka miatt nem kell egész hónapban izgulni.

22. Egy uborka sohasem veszi fel helyetted a telefont és nem kéri kölcsön a kocsidat.

23. Egy uborka nem eszi meg az összes kajádat, és nem issza meg az összes italt.

24. Egy uborka nem hagyja a koszos gatyáját a földön.

25. Egy uborkával a WC ülőke mindig úgy marad, ahogyan hagytad.

26. Egy uborka sohasem hagy el egy másik férfiért, egy másik nőért, vagy egy másik uborkáért.

27. Egy uborkáról nem derül ki menet közben hogy nős, penicillin kúrán van, vagy kedvel téged, de az öcsédet jobban szereti.

28. Egy uborka soha sem akar kisuborkákat.

29. Egy uborkát könnyű dobni.

30. Egy uborka felszeletelés után is fogyasztható.

§ remélem, hogy akinek nem inge, nem vette magára §

Egyik kedves ismerősöm szerint:

jó-jó, de egy uborka nem tudja ágyba vinni a reggelidet!

De vajon az illető ismerős, vagy a kedves felháborodott olvasó hányszor vitte ágyba a reggelit?

forrás: újra purplee csaj

 

 

Nők és férfiak – ezúttal a bankautomatánál

Nők és férfiak – örökös téma. Egyesek szerint a férfiak voltak a piszkozat, a nők a mestermű. Mások szerint a nőknek egy agytekervénnyel van több, mint a tyúkoknak, és ez is csak azért, hogy ne piszkolják tele az udvart.

Most az  autóból kezelhető bankautomata használati utasítását vizsgáljuk meg. De lesz majd ehhez a témához kapcsolódó más bejegyzés is. Addig is, lássuk, hogy mit is kell tenni:

Használati utasítás férfi ügyfeleknek:

1. Hajtson az automatához, nyissa ki az ablakot.
2. Helyezze a hitelkártyát az automatába. Adja meg a PIN-kódot.
3. Billentyűzze be a kívánt összeget.
4. Tegye el a pénzt. Vegye ki a hitelkártyát és a bizonylatot.
5. Húzza fel az ablakot. Jó utat!

Használati utasítás hölgyeknek:

1. Hajtson az automata elülső oldalához.
2. Indítsa újra a lefulladt motort.
3. Nyissa ki az oldalsó ablakot.
4. Menjen hátrafelé, amíg az automata a bal vállával szembe nem kerül.
5. Vegye elő a táskáját. Ürítse ki az utasülésre, keresse meg a hitelkártyát.
6. Próbálja meg a hitelkártyát az automatába helyezni.
7. Szálljon ki, hogy elérje.
8. Helyezze be a hitelkártyát. Vegye ki és helyezze vissza fordított irányba.
9. Menjen vissza a kocsihoz és keresse meg a cédulát, amire a PIN-kódot írta.
10. Billentyűzze be a számokat.
11. Billentyűzze be a kívánt összeg felét.
12. Vegye el a készpénzt és a bizonylatot.
13. Szálljon vissza a kocsiba, tegye el a pénzt és induljon.
14. Tolasson vissza az automatához. Szálljon ki és vegye ki a hitelkártyát.
15. Tegye el a kártyát.
16. Indítsa újra a lefulladt motort és egyes sebességben induljon el.
17. Ha gyorsabban szeretne haladni, engedje ki a kéziféket.

Nyalni csak úgy lehet, ha…

A csokoládé egy kakaóbabból készített édesség. Elterjedten vékony lapokban, bonbonként vagy italként lehet fogyasztani. – áll a Wikipédia meghatározásában.

A Bikini dala szerint pedig: nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket.

A csokoládé szerotonint tartalmaz, amely többek között a boldogság és a szexszuális vágy szabályozásáért felelős.
Ezért cseppet sem meglepő az, hogy, főleg a nők körében, igen elterjedt, hogy a szomorúságot csokoládézabálással űzik el.
De ha pláza – azaz vásárlás – és csokoládé egy helyen van, az maga lehet a tökély, legalábbis egyesek számára.

Bizonyára sokan elcsábultak már a Kolozsvár egyik plázájában található csoki kúttól. Én is mindig csorgó nyállal bámultam az üvegablakon keresztül, amint a csokoládécseppek újra meg újra a háromszintes kis masinán, fentről lecsorogtak.

Egyszer volt alkalmam kipróbálni a csoki kutazást, és hihetetlen élményben volt részem. Csorgott a csoki, mintha dézsából öntötték volna, alig győztem belemártogatni az előkészített gyümölcsdarabokat. Azóta még jobban elér a csokimártogathatnék, ha a plázás csoki kutat látom.

Többször is előfordult már, hogy, amikor arra jártam, úgy tettem, mintha megnyalnám, és hamar elsiettem. Tegnap este azonban, amikor újra odasettenkedtem az üvegfalhoz és, gonosz szokásomhoz híven, olyan hangot adtam ki, mintha megnyaltam volna, az éppen elfordult elárusítónő ijedten fordult a kút felé. Öcsém mögöttem jött, s majd’ elterült a nevetéstől, amikor meglátta a nő tekintetét. Nem kellett magyarázni, kiderült belőle, hogy a nő tényleg azt hiszi, hogy megnyaltam a csokit :D A mi eget rengető nevetésünk pedig, nagy valószínűséggel, csak rátett még egy lapáttal.

Azért bízom benne, hogy azóta rájött, hogy azon az üvegfalon keresztül lehetetlen megnyalni a csokit, hacsak nem vagyok két méter magas, aki könnyedén behajol felülről és beleszürcsöl a csokoládé kútba

Miért lövünk házi nyúlra?

A Szabadság napilapban november 16- án megjelent cikk ide kattintva olvasható. Erre született reagálásként a  bejegyzésem.

Kampány időben, úgy néz ki, nem is tehetünk jobbat, mint jó szokáshoz híven, házi nyulainkra lőni, ahányan vagyunk, annyi fele húzni.

Magyar összefogás ide vagy oda, míg felmenőink ilyen ülésrendi apróságokon akadnak ki és ugranak egymás nyakának, ne várják el, hogy a mindennapi polgár másként reagáljon. Miféle dolog az, hogy az RMDSZ-es politikusok ahelyett, hogy egymás védelmére sietnének, a nyilvánosság előtt kérik társuk lemondását, mindezt a kampány utolsó száz méterén?!

Minden családban előfordul, hogy egyik vagy másik tag elkövet valami bakit, de nem kell rögtön az utcára rohanni és hangosan elítélni emiatt ország-világ előtt.

Meglehet, hogy László Attila alpolgármester tévedett, hogy ott ült, a demokraták között, de tekintetbe véve tisztségét és az esetleges protokol-elvárásokat, talán elnézőbbek lehetnénk vele. Persze, miért is beszélnénk meg ezeket a dolgokat zárt ajtók mögött, inkább kitálalunk mindent a sajtónak, hadd rágódjanak ezen a csonton, ilyen főcím alatt, hogy: Băsescu mellett kampányolt a hétvégén László Attila. (vajon abból, hogy valahol a felszólaló mögött ült, rögtön az következik, hogy őt támogatja?!)

Legyünk őszinték, ezzel csak saját házunk táján okozunk kárt, mert ezzel tuti nem találunk szimpatiára honfitársaink körében, az erdélyi magyarok pedig csak még jobban elbizonytalanodnak. Mert így akkor legalább lesz kire (ezúttal László Attilára) és mire (hogy Băsescu oldalán áll) fogni, hogy nem megyünk el szavazni.

És akkor ki húzza a rövidebbet?!

Egy-egy ilyen cikk után persze csak amúgy hemzsegnek az „igen, mondjon le!” hozzászólók, akik nem hajlandók a másik oldalról is megvizsgálni a történteket.

Mert nem mindegy, ugye, hogy hol ülünk, amikor egy amúgy is kínos szócsatát végighallgatunk?! Minket vajon hányszor ültettek olyan helyre, amely rossz fényt vethet ránk?
Nem vagyunk mindannyian politikusok és valószínű, hogy senki nem fog egy-egy ilyen eset után címlapra kerülni azzal, hogy átállt a „sötét” oldalra, de ha már a politikusokat a számukra fenntartott helyekre „ültetik”, akkor ne dobjuk már mi rá az első követ, figyelembe se véve az esetleges befolyásoló körülményeket!
És főleg nem egy elnökválasztás küszöbén, amikor elsődleges célunk a magyar jelölt győzelme kéne, hogy legyen!

Ilyen(ek) nevel(nek), kérem?!

Mindig is azon a véleményen voltam, hogy nem könnyű tanárnak lenni, gyermeket nevelni, példát mutatni, ugyanígy lelkésznek sem. Ott is mindig újat kell tudjon mondani az ember, példát kell mutatni itt már nem csak kicsiknek, hanem nagyoknak is, nem csak „szolgálati időben”.  Mindkét foglalkozást hivatásként tekintem. Fontos az, hogy ha valaki elvárja, hogy az iskolában vagy a gyülekezetben felnézzenek rá, a hétköznapi ügyes-bajos dolgokban is hivatásához méltóan döntsön és cselekedjen. Mert milyen egy káromkodó tanárt vagy egy részeg lelkészt látni? Fájdalmas és hitelét veszti előttünk a szóban forgó személy.
Mindnyájan tudjuk, hogy nem lehet könnyű, mégis, aki tud úgy élni, hogy hiteles és hű marad hivatásához, mindig a legnagyobb elismerésben és tiszteletben részesül.
Pénteken történt, hogy filológus-újságíró diákként a technikai egyetemre tévedtem és a tornatermet kerestem. Szóltak, hogy ha lehet, ne hangoztassuk, hogy nem „idevalók” vagyunk, s ha valaki az egészségünk felől érdeklődik, gyorsan nevezzük magunkat jövendőbéli mérnököknek. Előre féltem az esetleges hazudozástól, ami amúgy sem megy nekem, de gondoltam, ha nem kérdezem meg a kapustól, hogy merre található a tornaterem, akad majd valaki, aki még péntek este 6-kor is az egyetem folyosóin kószál. Közben kaptam egy fülest, miszerint a tornaterem a bejárattól balra, lépcső tetején található. Igen ám, de mi történi, ha a bejárattól balra két lépcső vezet felfele? Ekkor kezdődik a baj. Végül ec-pec-kimehetsz módra döntöttem az egyik lépcsősor mellett, s mint kiderült, megfelelő irányba haladtam. Persze minden emeleten újabb ajtók és folyosók nyíltak, így lassan már a kivezető utat se találtam volna meg. De ekkor találtam egy nyitott ajtót, amely mögött egy harmincas évei közepén járó hölgy ült egy asztalnál. Az ajtón a Testnevelési Katedra felirat állt, de remélni se mertem, hogy épp egy testnevelő tanár az, akitől segítséget kérek.

Tisztelettel köszöntem és szíves segítségét kértem az illető hölgynek a tornaterem keresésében, mire ő emelt hangon, magyarra körül-belül így fordítható mondattal válaszol: te meg ki az ördög vagy? Azt hittem, rajtakaptam a takarítónőt, amint a tanárok asztalánál potyázik, s most megpróbál az ő helyükből lekezelni engem, mint egy diákot. De a bemutatkozás és egy kis füllentett hovatartozás után kiderült, ő éppen a technikai egyetem egyik testnevelési oktatója, és mélyen megsértve érezte magát, hogy tőle érdeklődtem a tornaterem holléte felől. Emelt hangon, gyakori trágár szavak kíséretében kifejtette, hogy ő nyugodtan megteheti azt, hogy nem ismeri el a testnevelési tevékenységemet, nem ad majd jegyet a félév végén, és hogy hagyjam csak el, mert megtudja ő, hogy ki vagyok, s akkor „vaj de capul tău!”.
Én meg csak álltam s néztem bambán, hogy mi is folyik itt, hiszen aki ismer, tudja, hogy sokszor túlságosan is alázatos vagyok az idegenekkel szemben. Ez a számomra tanárnak nem tekintető hölgyemény pedig csak osztotta az észt, ordibált és nem volt hajlandó elmondani, hogy merre találom a célpontot. Pedig ha tudta volna, hogy már régen megvan a tornajegyem, mindkét félévre, hogy messziről sincs semmi közünk egymáshoz, s hogy egy-kettő tollat ragadok és megírom a viselkedését, hogy egész világ előtt szégyenkezzen, talán megtartotta volna az otromba kommentálásait és egyszerűen elmondta volna, hogy merre van a tornaterem.
Ilyenkor bánom, hogy nincs valami nagyfőnök nagybácsim, aki pillanatok alatt röpítené ki az ilyet az egyetem intézetéből.

Mert mit várunk a diákoktól, leendő mérnököktől, ha az oktató(ik) ilyenek? Hogy várjuk el azt, hogy ők segítőkészek és udvariasak legyenek, ha az oktató(ik) egy idegennel nem tudnak normálisan beszélni? Ugye nem megalapozott az elvárásunk? Pedig a jövő intellektueljeiről beszélünk. Ők vannak az ilyen hegyi szokásoktól mentesülni nem tudók kezei alatt. És már elnézést, de ha valaki nem tiszteli tanítványait vagy egy egyszerű idegent, mi módón várja el azt, hogy ezek tisztelettel nézzenek és hallgassanak rá?! Aki nem képes elhagyni ősi szokásait, az ne emberekkel foglalkozzon, hanem gépekkel. Azoknak úgyse fáj, ha ordítanak és csúnyán beszélnek velük, sőt azt se várják el, hogy tiszteljék őket.

Nehogy már a fagyi visszanyaljon!

blog, blogger, vita, szekszi, alternatív, média, boldogság, szép