2. rész: Bicskák, bankok, szuper-pontos órák, azaz Svájc

A Salzburgi ázás-fázás után egyhangú döntés született arról, hogy kihagyjuk Innsbruckot, ahol a hideg és az eső mellett még a sötétség is amellett szólt, hogy a buszon maradjunk. Mivel mindenki egy jó meleg zuhanyra és meleg ruhákra vágyott, rekordidejű megállást tartottunk egy osztrák benzinkútnál.

Mint azt már ilyenkor megszoktuk, luxuskörülmények között lehet, az ilyen helyeken tisztálkodni. Az egyedüli kellemetlenség az, hogy a nyugat-európaiak elkerekedett szemekkel nézik, hogy hatvan ember tisztálkodó szerekkel, csereruhákkal a kézben váltja egymást a mosdókban. És arról ne is beszéljünk, hogy milyen nagy a meglepetés, ha a férfi részlegről lányok jönnek ki. (Köztudott ugyanis, hogy a férfiak mindig gyorsabbak – már ami a mosdós részt illeti).

Miután mindenki lecserélte a nedves ruhákat a szárazakra, és egy kiadós zuhany után felmelegedett, útnak indultunk a mesés Svájc fele.

A fiatalok nagy része nem járt még a legélesebb éles bicskák, a legpontosabb órák és a legbiztonságosabb bankok földjén, ezért igen nagy volt az öröm reggel, amikor csoportfelelősként azzal ébreszthettem a társaságot, hogy Zürichben vagyunk. Számomra is egyedi élmény, hogy reggel hétkor alig férnek egymás mellett a kocogók a járdán, az utcákon mindenki mosolyog és nyugodt. Az viszont cseppet sem volt jó élmény, hogy mivel svájci frankunk nem volt, elég borsós árat fizettünk a kihagyhatatlan svájci csokikért.

Városnézés közben betévedtünk a zürichi egyetemre, amely óriási és az itthonihoz képest, luxuskörülmények között fogadja a diákokat.

A Zürich-i egyetem tanulóterme

Kilenc óra Zürich után Bern fele indultunk. Azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem: Európa egyik leggyönyörűbb városa és legnyugodtabb fővárosa. A nevezetességek felkeresése után különleges élményben volt részünk, ugyanis egy svájci hagyományőrző csapat havasi kürtős bemutatót tartott nem messze a Parlament épületétől. Az előadás végén a kilenc népviseletbe öltözött előadó a jódlizást is bemutatta. Ilyen hangulatban indultunk aztán a busz felé, amely az éjszaka leple alatt Lausanne-ba röpítette a kolozsvári csoportot.

Hétfő Taizében

Miután vasárnap éjjel mindenki vízszintesen, ágyban aludt, pihenten és lelkesen lehet a hetet kezdeni. Mint minden nap, a hétfő is reggeli imával kezdődik. Ezután kerül sor az első igazi sorban állós étkezésre. A reggeli minden nap ugyanaz: friss kifli, keserű csokoládé, vaj és tea vagy kakaó, kívánság szerint. A legjobb pedig a taizés reggelikben, hogy míg a többi étkezéhez kajajegy szükséges, és csak egyszer lehet kiváltani a menüt, addig a reggelinél bátran lehet repetázni.

Sorbanállás után a jól megérdemelt kajálás

Tíz órakor aztán kezdetét veszik a bibliai bevezetők, az önkéntes csoportmunkák és a kiscsoportos beszélgetések. Általában azok, akik reggeli munkát vállalnak, délután mennek a bibliai bevezetőkre, és fordítva. A pár perces igemagyarázat a taizés testvérek egyike tartja, ezután vegyes csapatokat alakítanak a mélyebb beszélgetésekre úgy, hogy minden csoportban legyenek innen is, onnan is érkezett fiatalok. A nyelvi általában nem akadály, Taizében ugyanis szinte mindenki beszéli a „Taizé-English”-t. Ez egy egyszerűsített, kézzel-lábbal fűszerezett, a nyelvtani szabályokat felrúgó formája az angol nyelvnek, amellyel mindenki meg tudja értetni magát és megérti a többieket.

Kifli, tea, csoki, vaj - a lekörözhetetlen taizés reggeli

Az első csoportbeszélgetések az ismerkedéssel telnek. A közösségért végzett munkában pedig ez az a nap, amikor a feladatokkal és az ezek elvégzéséhez kapott eszközökkel ismerkedünk. A konyhai tennivalók mellett templomtisztítást, mosdótakarítást, kajaosztást és sok más munkát is lehet vállalni. Az érdekes az ilyen önkéntes csapatmunkákban az, hogy legyen az WC-pucolás vagy szemétszedés, olyan jó hangulatban lehet csinálni, hogy fel sem tűnik, hogy olyan munkát végzünk, amit itthon nem szívesen csinálnánk.

Megint kezdődik?!

Körülbelül egy hónapja írtam arról, hogy január 18-án az egyetemista élet a legszomorúbb, legstresszesebb időszakához érkezett. (Kezdőőőődik)

Bizony ám, három kemény hét várt mindazokra, akik tanulmányaik folytatásaképp egyetemre iratkoztak. Ennek a három kíméletlen, izzasztó és stresszes hétnek a neve: szesszió.

Egyszer egy barátom meg is jegyezte, hogy csak az elejét szereti a szessziónak, ti. a szeszt. Nos, a szesz már javában elpárolgott, a három kínos vizsgaidőszakos hét is lejárt, és ha jól megnézzük, már egy hét vakáción is túl vagyunk.

Hogy mi jön most?

Hát az a fejezet, amelyet olyan sokat emlegettünk, amíg egyik-másik évfolyamtársunkat, szobatársunkat biztattuk tanulás közben, vagy éppen ők pátyolgattak bennünket: ha nem sikerül, ott van még a pótszesszió, akkor újra lehet próbálkozni (ingyen!).

Tehát a három szessziós hét és a vakációs lustálkodás után most újra itt a bizonyítás időszaka.
Mint nagytestvérét, a pótszessziót is nagy ígéretek előzték meg. Míg a szesszió elején abban a hitben ringattuk magunkat, hogy ezúttal egyetlen vizsgát sem halasztunk, napirenden leszünk, és a pótszesszióban nyugodtan vakációzunk még egy hetet, addig az utolsó vizsgahéten azzal vigasztaltuk magunkat, hogy most már nincs kedvünk egyetlen fejezet megtanulására se, DE a pótszesszióban tuti megírjuk a jó jegyet, főleg, hogy lesz egy hét vakációnk, amit maximálisan kihasználunk majd a tanulásra.

Aztán eltelt a vakációs hétfő, a kedd, a szerda, és még elő se vettük a tanulnivalót. Csütörtökön már arra fogtuk a nem tanulást, hogy ki kell pihennünk magunkat a következő hétre. Péntek már majdnem hétvége, lázas Bálint-napi előkészületek. Szombaton Bálint-napi buli, vasárnap másnaposság, délig alvás, és egy szempillantás alatt eltelt a vakáció, itt a pótszessziós hétfő. Kezdődik a kapkodás, az éjszakázás, az óriási adag kávé-kóla-csoki,

a vizsgaláz, és csapkodjuk a fejünk a falba, hogy lehettünk ekkora szamarak, hogy ellazsáltuk a vakációt, ugyanabba a csapdába estünk bele, megint a feszülésig pattannak az idegeink.

Mert biza pattannak.

Lelkiismeretesen tudjuk, hogy azon a fránya vizsgán át kell menni, s ha nem akarjuk, hogy a zsebpénzünk és a vakációban megkeresett nyaralás-pénzünk is elússzon, akkor még ebben az egy hétben le kell aratnunk a babérokat. Ellentétben a vakációban lazulókkal, olyanok is akadnak, akiknek szesszióban nem sikerült maximálisan teljesíteniük, és a vakációt, vagy annak nagy részét arra használták ki, hogy bevágják az anyagot, aztán a pótszesszióban mennek és megírják a tízest a kilences helyett.

Ilyenből is akad, olyanból is. Ilyenkor aztán mindenki magára vet, és alig várja a második félév kezdetét, s mint minden év elején, ezúttal is megfogadja, hogy ezután másképp lesz…

Pedig nem lesz…

My Surprise Birthday-Party :)

Életemben második alkalommal rendeztek a barátaimmeglepetés-partyt szülinapom alkalmával. Mindkét alkalommal nagy volt a meglepetés.

Itt a meglepetés-melepődés videó, majd pár fotó az est további részéről

Hümmmmm, hogy micsoda szervezés folyt és meg süketen, vakon – semmit nem sejtettem. Hát nem felháborító?

És a fotók:

.... hogy ez a csomagolás nem akar kibomolni....

oáááááuuuuu, nem hiszem eeeeeel!!!!

1vadiúj Sony ICD-P620-as magnetofon. Következhetnek az intejúk

mmm, mert valaki tudta, hogy nincs zöld sálam...

a kimaradhatatlan Mackó-ölelééééés

mmm, valami nagyon piros következik...

oáááuuuu, egy igazi Pogácsás póló és még piros iiiis

Újabb póló. Felirat: Salut Pisi (Hello Kitty paródia)

Elmaradhatatlan ajándék: egy új pár fülbevaló

naaagy-naaaagy Anita-ölelés és ami nem látszik: MERCI csoki

Figyeleeeem: mikrofonpróba

Nagyon személyes ajándék... Naptár, nem akármilyen képekkel hümhüm...

Mágikus pillanat: a kívánság és a 22 gyertya...

mmm, ez lesz az!

naaagy levegőőőő....

... és hajnalig folytatódik a játék ...

A naaaagy, titokzatos csapat KÖSZÖNÖM NEKTEK!

Merci :)

A Press 2007 csoport újra akcióba lendült. Ezúttal a Merci csokoládénak forgattunk reklámot.

Kérjük és epedezve várjuk kritikáitokat. Ígérjük, hogy a negatívakból is épülni fogunk

Enjoy!

Nyalni csak úgy lehet, ha…

A csokoládé egy kakaóbabból készített édesség. Elterjedten vékony lapokban, bonbonként vagy italként lehet fogyasztani. – áll a Wikipédia meghatározásában.

A Bikini dala szerint pedig: nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket.

A csokoládé szerotonint tartalmaz, amely többek között a boldogság és a szexszuális vágy szabályozásáért felelős.
Ezért cseppet sem meglepő az, hogy, főleg a nők körében, igen elterjedt, hogy a szomorúságot csokoládézabálással űzik el.
De ha pláza – azaz vásárlás – és csokoládé egy helyen van, az maga lehet a tökély, legalábbis egyesek számára.

Bizonyára sokan elcsábultak már a Kolozsvár egyik plázájában található csoki kúttól. Én is mindig csorgó nyállal bámultam az üvegablakon keresztül, amint a csokoládécseppek újra meg újra a háromszintes kis masinán, fentről lecsorogtak.

Egyszer volt alkalmam kipróbálni a csoki kutazást, és hihetetlen élményben volt részem. Csorgott a csoki, mintha dézsából öntötték volna, alig győztem belemártogatni az előkészített gyümölcsdarabokat. Azóta még jobban elér a csokimártogathatnék, ha a plázás csoki kutat látom.

Többször is előfordult már, hogy, amikor arra jártam, úgy tettem, mintha megnyalnám, és hamar elsiettem. Tegnap este azonban, amikor újra odasettenkedtem az üvegfalhoz és, gonosz szokásomhoz híven, olyan hangot adtam ki, mintha megnyaltam volna, az éppen elfordult elárusítónő ijedten fordult a kút felé. Öcsém mögöttem jött, s majd’ elterült a nevetéstől, amikor meglátta a nő tekintetét. Nem kellett magyarázni, kiderült belőle, hogy a nő tényleg azt hiszi, hogy megnyaltam a csokit :D A mi eget rengető nevetésünk pedig, nagy valószínűséggel, csak rátett még egy lapáttal.

Azért bízom benne, hogy azóta rájött, hogy azon az üvegfalon keresztül lehetetlen megnyalni a csokit, hacsak nem vagyok két méter magas, aki könnyedén behajol felülről és beleszürcsöl a csokoládé kútba