Hogy el ne felejtsd…

Albert Éva Beáta versével, és az alábbi videóval kívánok minden sajtós blog olvasómnak  áldott Feltámadás-ünnepet

KERESZT

Forma csupán

Még jel sem

Fadarab vagy

Számodra még az sem, mert nem foglalkoztat

A gond•lat, hogy érted is halt és hal mind•nnap

Újra a három hónapja még karácsonyi gyermek

Miért tette?

Kell ez nekem?

Már meg sem

Kérded, csak

Éled, feléled

S néha talán csak

Túléled önmagad

Egyik napról a

Másikra • átdobva

Üres életed zsák(utcá)ját

Segíts és nyersz!

A karácsonyi lakmározás, János, István nap köszöntés után, de még a szilveszteri buli előtt tartok…

Valahogy nem fér a fejembe, hogy hogy lehet az, hogy minden ilyen gyorsan eltelt, az oly nagyon várt és óhajtott vakáció mindjárt véget ér, az államvizsga dolgozataim meg még semmilyen állapotban nincsenek. Vagyis ne hazudjak, vannak, csak állapotuk azonos a nullával

Szomorú, mert megfogadtam, hogy ebben a vakációban csodákat fogok tenni, és legalább az első két fejezetet bepötyögöm. De annyira nem tudok erre koncentrálni
Minden könnyebb és nagyobb kedvem van akármi mással foglalkozni: szekérszámra filmeket nézni, minden lehetséges baráttal találkozni, könyveket olvasni, blog bejegyzést írni (lám-lám)…

Miért, miért, miért?!?!?!

Aki olyan tippet ad, amely használ, és sikerül végre letennem a hátsómat komoly témákkal foglalkozni, annak  jutalom jár

Nem behúzás, nem ámítás, a legfrappánsabb és legjobb ötlet gazdája kap tőlem egy igazi, nagyon fincsi sajtós pogácsát

Halljuk, kinek milyen ötlete van? Arra vagyok kíváncsi, hogy neked melyik vált be, de ha tanácsot adsz, annak is örülni fogok

Ötletbörze indul

Karácsony készül, emberek!

Egy hete történt. Kolozsváron, a Farkas utcában. Hó borította a fákat, a házak tetejét és a parkoló részen álló autók ablakait is. Már szürkülődött, amikor bekanyarodtam régi iskolám utcájába. Néhány késésben lévő diák megelőzött a járdán, s eszembe jutott, hogy én is gyakran voltam ilyen helyzetben.

Véndiákként nyugisan ballagtam tovább kedves barátommal, s az Apáczai Líceum épületét bámulva felelevenedtek bennünk azok az élmények, amelyeket azokon a falakon belül átéltünk ilyenkor, Karácsony tájt.
Nem volt nehéz, hisz mindkettőnk számára kedves emlékek, sok-sok mosoly és melegség, mindaz, amire az ember szívesen emlékezik.
Vidám gondolataink közé szomorúság is keveredett, mert fájt arra gondolni, hogy már nem tartózunk ide. Pedig közel három évünk volt rá, hogy kiheverjük a licis érzéseket, ez azonban korántsem bizonyult könnyű feladatnak. Még mindig elérzékenyülök, ha kedves iskolám utcájában járok…
A Farkas-utcai templom felé haladva egy régi tanárunkkal találkoztunk, aki szintén a templomba igyekezett. Szeretetteljesen ránk köszönt, s megcsillant szemében a viszontlátás öröme.
A templomban már javában folyt a helyezkedés, készülődés, kicsik és nagyok várták a karácsonyi ünnepély kezdetét. Hogy mindent jobban lássunk, a karzatra ültünk. Megkerestük a sok, számunkra már ismeretlen, arc között az ismerősökét és melegséggel a szívünkben nyugtáztuk, hogy újra érezhető az a melegség, amelyet az iskolánktól mindig is megkaptunk.

A legkisebbek kórusa, néhány bíztató igei üzenet, majd a tanárok kórusának hangja csendült fel a régi falak között.
A Karácsony-váró gondolatok és versek után a licisek is karácsnyi dalokat énekeltek, majd a három kórus közös produkciója zárta az ünnepélyt. Itt már nem csak azok énekeltek, akik kórusra jártak, hanem mindazok, akik apáczaisok, vagy azok voltak, sőt, néhány nagyon kis gyerek is belegügyögött a „Glória” dallamaiba. Talán egyszer ők is apáczaisok lesznek…
A közös éneklés könnyeket csalt szemembe. Vörös Alpár igazgató szavai pedig, amelyek mindenkori iskolánk névadójáról is megemlékeztek, arra buzdítottak, hogy azt a szellemiséget, amelyet ebben az iskolában kaptunk, ápoljuk és büszkén adjuk tovább másoknak is.

Az ünnepély után belógtunk az iskolába, megnéztük, hogy hogyan díszítették fel a folyosókat. Az épületből kifele jövet néhány régi tanárunkkal találkoztunk, akik öleléssel és nagyon sok szeretettel köszöntöttek újra az iskolában. Karácsonyi és újévi jókívánságok, újabb ölelések és mosolyok után elbúcsúztunk, s a Király utcán tovább sétálva Wass Albert szavai jutottak eszembe:

“Karácsony készül, emberek!!/ Szépek és tiszták legyetek!/ Súroljátok föl lelketek,/ csillogtassátok kedvetek,/ legyetek újra gyermekek, /hogy emberek lehessetek!”

Karácsony készül, s újra gyermeknek kell lenni azért, hogy emberek lehessünk: tisztán, csillogó kedvvel álljunk ezen az ünnepen egymás mellett, Isten Fiának születésére emlékezve!

Ilyenek vagyunk mi, egyetemisták

Sokan azon a véleményen vannak, hogy az egyik legkönnyebb dolog az életben egyetemistának lenni. Igen ám, de ahogy az a viccben is lenni szokott, minden nagyon jó és laza, halmozzuk az élvezeteket, élvezzük a halmazokat, de előbb-utóbb beköszönt az ördög a zsák szeggel és így szól: na, fiúk, szesszió!

Valahogy én is így vagyok jelenleg a dolgokkal. Annyi a teendő, mégis ilyenkor esik a legjobban egy-egy, amúgy nem elolvasásra szánt regény fellapozása, a nagytakarítás – végül is mindjárt itt a Karácsony, a bevásárlás – amiért máskor órákon keresztül nógatnak.

A tanulni-  meg leadnivaló mennyisége pedig csak egyre nő, a határidőig hátramaradt idő meg rohamosan csökken…
Miért is fordítottan arányosak ezek?

És ez még csak a stresszió előtti időszak

De lássuk csak az egyetemista életét képekben:

Minden félév elején:

Az első hét után:

A második hét után:

A parciális vizsgák előtt:

A parciális vizsgák idején:

A parciális vizsgák után:

Szesszió előtt:

Amikor megtudod a vizsgák időpontját:

7 nappal a vizsga előtt:

6 nappal a vizsga előtt:

5 nappal a vizsga előtt:

4 nappal a vizsga előtt:

3 nappal a vizsga előtt:

2 nappal a vizsga előtt:

1 nappal a vizsga előtt:

A vizsga előtti éjszaka:

1 órával a vizsga előtt:

Vizsgázás:

Miután kijöttél a vizsgáról:

Vizsgák után, VAKÁCIÓ :

Ismerős, ugye?

forrás: www.uhavetoknow.blogspot.com

A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
Ez azonban lehetetlen volt, ugyanis az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein:

“Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Második osztályos tanítója ezt írta:  ”Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.

Harmadik osztályos tanítója ezt írta: “Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: “Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.”

Ezeket olvasva, Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.

Mrs. Thompson a gyerekek előtt előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfűmöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: “Milyen szép karkötő!”, és látták ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfűmből. 

Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa:

“Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.”

Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek.

Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.

Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.

Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől.

Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.

Még négy év telt el és újra levél érkezett Teddytől.

Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt.
Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.

Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal és nősülni készül.

Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfűmöt cseppentette magára, amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta:

“Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”

Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta:

“Teddy, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”